Művészek



Orosz István

Önéletrajz

A Magyar Iparmûvészeti Fõiskolán diplomázott 1975-ben. Autonóm és alkalmazott grafikával (főleg plakátok és illusztrációk rajzolásával), illetve animációs filmek készítésével egyaránt foglalkozik. Önálló grafikai lapjait, gyakran archaizáló formai elemek, művészettörténeti utalások, stílusidézetek, illetve játékos önreflexiók rokonítják a posztmodern törekvésekkel. Szívesen kísérletezik a téri illúziókeltés megjelenítésére kifejlesztett perspektivikus ábrázolás túlzásaival, paradoxonjaival, valamint az anamorfózis technikájának megújításával. Munkáival rendszeresen részt vesz nemzetközi képzőművészeti tárlatokon, grafikai biennálékon és filmfesztiválokon. Mindkét Művészeti Akadémia, valamint az Aliance Graphique Internationale (AGI) tagja. 1984-től használja az Utisz művésznevet, amelyet előtte ugyancsak álnévként Odüsszeusz használt a küklopsz elleni affér alkalmából, amely köztudottan a szörny szemevilágába került. A jelképes, ironikus név értelmében Orosz művészete egyfajta támadás a szem ellenében.

Önálló kiállítások:

1992 Pécsi Galéria; Budapest, Dorottya Galéria
1994 Mexico City, Caja del Poeta 
1995 Budapest, Vigadó Galéria; New York, St. Johns' University 
1997
Chicago, I Space Gallery; Thessaloniki, Aristotelian University 
1998
Koppenhaga, Mosting Hus; Bethlehem, (USA) Payne Gallery; Kansas City, Hammerpres-GrafikArchive 
2000
Silkeborg, Kunst Center; Istanbul, Bilgi Üniversites200i
2001
Sopron, Festőterem; Zólyom, Slovenska Narodná Galeria; Prága, Magyar Kulturális Intézet
2002 Pozsony, Slovenska Narodná Galeria; New York, Sun Yat Sen Gallery; Princeton, Marsha Child Contemporary: Mikkeli, Taidemuseo 
2003
Budapest, Szent Mihály Kápolna; Hága, Escher Múzeum
2005
Párizs, Magyar Kulturális Intézet 
2006
Budapest, Ernst Múzeum 
2007
Essen, Grillo Theater 
2008
Jorwerd/Leeuwarden, Reformed church; Tokió, Royal Park Hotel, Hakozaki
2009 Pécs, Dómmúzeum; Ljubljana, Galerija Avla NLB; Székesfehérvár, Szent István Király Múzeum 
2011 Forrás Galéria, Budapest
2012 Győr, Esterházy-palota
2013 Brescia, Galleria dell'Incisione
2013-2014 Ankara,Güler Sanat Gallery

Díjak, elismerések:

1991 Balázs Béla-díj
1993 Munkácsy Mihály-díj
1987 az Oberhauseni Filmfesztivál díja
1990 a Brnoi Grafikai Biennálé aranyérme
1991   a Lahti Plakátbiennálé első díja 
1991   a győri Mediawave fődíja 
1994 "ICOGRADA-díj" a Chaumont-i Plakát Fesztiválon 
1994 a Varsói Plakátbiennálé díja
2000   European Creative Distinction Award"
2000   és 2008 a Miskolci Grafikai Biennálé díjai 
2001
az Amerikai Illusztrátorok Társaságának aranyérme
2002 és 2004 A Szolnoki Képzőművészeti Filmszemle fődíjai  
2003 a Magyar Grafikai Stúdiók Egyesületének Életmű Díja
2005 Érdemes művész Díj
2005 a kecskeméti Animációs Filmfesztivál fődíja 
2007 Plakat Kunst Hof Ruettenscheid Prize 
2011 Kossuth-díj
2013 Prima díj